Körbefutották a Balatont

2020 Spuri szupermaraton csapat

A március 5-8. között megrendezett 13. Spuri Balaton Szupermaratonon az MH 25. Klapka György Lövészdandár is képviseltette magát. A többezer magyar és nemzetközi induló között versenyző tataiak – ahogy minden évben – ezúttal is a dobogós helyezést célozták meg.

A tatai katonasportolók két csapatban indultak: az ifjabb korosztályt (156 év összéletkor alatt) a Szécsi Péter főhadnagy, Cserti-Csapó Zoltán főhadnagy, Balog Nándor hadnagy, Nyerges Gábor őrmester alkotta 4177-es rajtszámú csapat képviselte, a „rutinosak” (156 év összéletkor felett) 4179-es rajtszámú csapatának tagjai Sárközi István zászlós, Varga Dénes zászlós, Fésüs István zászlós és Major Tamás szakaszvezető voltak.

2020 Spuri szupermaraton bronz
A négynapos megmérettetésen – a napi távok teljesítése után – nem maradhattak el az esti taktikai megbeszélések, ahol a szükség szerinti táv-és rajtsorrend cserék biztosították, hogy a csapatok sikerrel és minél jobb eredménnyel fejezhessék be a négynapos versenyt. Ebben mindkét tatai csapat profi módon helytállt, így történhetett, hogy bár az ifjabb csapatban egy komolyabb sérülés miatt az egyik versenyző nem folytathatta a versenyt, a létszámában három főre csökkent csapat teljesítette a távot és az 56 csapatos mezőnyből a 8. helyet szerezte meg. A tataiak szenior csapata fantasztikus versenyzéssel pedig a kategória 86 részvevőjéből a 3. helyen végzett. Gratulálunk!

***

Two teams of the HDF 25th Klapka György Infantry Brigade participated the 13th Spuri Balaton Supermarathon between 5-8 March. The ‘junior’ Tata team, under a sum 156 years, with 1st Lt. Péter Szécsi, 1st Lt. Zoltán Cserti-Csapó, 2nd Lt. Nándor Balog and Sgt. Gábor Nyerges came 8th among 56 teams despite a serious injury due to which the team had to complete the race with only three members. The ‘senior’ Tata team with WO István Sárközi, WO Dénes Varga, WO István Fésüs and Cpl. Tamás Major won the bronze medal after a fantastic run. Congratulations!

Szöveg: Herczog Adrienn
Fotó: a versenyzők

Galéria: Körbefutották a Balatont