Előszűrő sátrat telepítettek a katonák a tatabányai kórházhoz – honvedelem.hu

Az MH 25. Klapka György Lövészdandár 57. Híradó és Vezetéstámogató Századának katonái telepítettek előszűrő sátrat a tatabányai Szent Borbála Megyei Kórház bejáratához április 9-én, csütörtökön. A sátorban mérik majd az intézmény területére lépő egészségügyi dolgozók és a betegellátásra érkezők testhőmérsékletét.

Balogh László őrnagy, a Szent Borbála Kórházban feladatait ellátó kórházparancsnok elmondta: bár az intézmény több bejárattal is rendelkezik, a legutolsó szigorító intézkedések szerint csak egy bejáratot működtethetnek. A kórház sajátossága, hogy ez olyan kapu, ahol a gyalogos- és a gépjárműforgalom egyidőben halad. A torlódások elkerülése érdekében, illetve a gyalogosforgalom elválasztása miatt alakították ki az előszűrő sátrat, ahol még rossz idő esetén is fedett környezetben tudják megvárni az intézmény területére lépők a testhőmérséklet-mérést.

„A sátor telepítésének igénye a kórház részéről merült fel. A szükséges engedélyezési eljárás után a tatai alakulattól kaptuk meg a sátrat, ami nemcsak annak köszönhető, hogy ez az intézményhez legközelebb eső katonai szervezet, hanem annak is, hogy a kórház és a laktanya között évek óta nagyon jó a kapcsolat” – mondta Balogh László őrnagy – aki egyébként a 25-ös dandár főtisztje – hozzátéve: naponta több mint ezren lépnek be a kórház területére. Hamarosan még több testhőmérsékletet mérő eszköz érkezik a kórházba, így a beléptetés gyorsulni fog.

„A sátrat egy rajszintű erővel, mintegy fél óra alatt építettük fel és adtuk át a kórháznak” – tudtuk meg Gajó Péter törzszászlóstól, a dandár vezénylőzászlósától. Kiemelte: két darab úgynevezett „egyes sátrat” kellett felépíteniük és összekapcsolniuk. „A dandár fel van készülve arra, hogy lehetőségeihez mérten segítse a kórházat” – fogalmazott a vezénylőzászlós.

***

Soldiers from the 57th Signal and Command Support Company of the HDF 25th Klapka György Infantry Brigade set up military tents at the entrance of the St. Barbara County Hospital in Tatabánya on 9th April. The tents were requested by the hospital in order to utilize them in the process of measuring the temperature of the arriving patients and health care workers.

Galéria: Előszűrő sátrat telepítettek a katonák a tatabányai kórházhoz

Szöveg és fotó: Szűcs László
Forrás: https://honvedelem.hu/…/eloszuro-satrat-telepitettek-a-kat…/