“Eskühöz!”

RIKAF eskütétel 2020.május.22.

Megnövelt tér- és távközökkel, a családtagok és barátok nélkül, mégis különleges méltósággal zajlott le az ünnepélyes katonai eskütétel május 22-én a tatai laktanyában.

Három héttel ezelőtt rendhagyó bevonulásnak lehettek tanúi a Klapka György Laktanya kapui; május 4-én nem a hagyományos alapkiképzésre érkeztek be az ország minden tájáról a bevonulók. A koronavírus okozta járványügyi veszélyhelyzet következtében ugyanis a Magyar Honvédség alakulatai rövidített idejű katonai alapfelkészítést (RIKAF) tartanak a megszokottnál jóval kisebb létszámú kiképzendőknek.


Az MH 25. Klapka György Lövészdandárnál a hathetes alapkiképzéshez hasonlóan a háromhetes RIKAF során is elsődleges cél volt, hogy a katonai alapismereteket (az alaki fogásoktól az egészségügyi ismereteken át a fegyverkezelésig) készségszinten megtanítsák a kiképzendőknek. Mindezek mellett a kiképzők nagy hangsúlyt helyeztek arra, hogy a leendő katonák fizikai állóképességét és mentális erejét is fejlesszék.
Az intenzív kiképzés zárásaként a tatai laktanya alakulóterén huszonegyen tehettek katonai esküt, az esküelőmondó Meisitz Marcell közkatona volt. Lőrincz Gábor dandártábornok, a tatai alakulat dandárparancsnoka ünnepi beszédében kiemelte, hogy bár a járványügyi szabályok miatt nem lehetnek jelen az esküt tevők szerettei ezen a jeles napon, attól ez még életük egyik, katonai pályafutásuknak pedig talán a legfontosabb pillanata marad. Hozzátette, azok mondták el elöljáróik és bajtársaik előtt a katonai eskü szövegét, akik elég elhivatottak és felkészültek ahhoz, hogy aszerint is cselekedjenek.


A rövidített idejű katonai alapkiképzést és az eskütételt követően a katonák megkezdik szolgálatukat a tatai dandárnál, és felkészítésük hamarosan folytatódik a kiegészítő alapkiképzéssel.

***

Twenty-one soldiers took their military oath during an unconventional but solemn ceremony on 22th May in the Klapka György Barracks, Tata. Social distancing and lack of family and friends at the event, limited length and number of participants during the basic military training – all these features made becoming a soldier even more memorable for them. The new comrades – who were greeted by Brig.Gen. Gábor Lőrincz, commander of the HDF 25th Klapka György Infantry Brigade – start their service in Tata and soon will participate additional trainings.

Galéria: “Eskühöz!”