Szituációs lövészet a homokbányában

lövedékek a porban

Kavargó homok a szélben és a kőfalban – a Neszmély mellett található Duna Lőtéren különleges körülmények között hajthattak végre éleslövészetet a tatai lövészek május 19-én.

térkép

A 2019 októberében megnyílt lőteret – melynek ünnepélyes átadóján dr. Benkő Tibor, Magyarország honvédelmi minisztere is jelen volt – az MH 25. Klapka György Lövészdandár térítésmentesen veheti igénybe kiképzési foglalkozások megtartására. Mint Mechler Zoltán, a tulajdonos Bullet Masters Kft. ügyvezetője elmondta, a lőtéren a vadászok, rendőrök, sportversenyekre készülők mellett immár a katonák is gyakorolhatnak, köszönhetően a tatai alakulattal hosszú évekre visszanyúló kiváló együttműködés eredményeképp aláírt együttműködési megállapodásnak. A lőteret a lábatlani cementgyár homokbányájából alakították ki, összességében 30 ezer köbméter föld megmozgatásával – tette hozzá az ügyvezető.

katona lő
A tatai dandár 1. Lövészzászlóaljának katonái a Magyar Honvédség lő- és gyakorlótereit már jól ismerik, azonban a Duna Lőtér kialakítása eltér a honvédségi létesítményektől, ezért a május végi napsütésben elsősorban a lőtérrel való ismerkedésen volt a hangsúly. A tatai lövészek hazai pályája, a szomódi lőtér különlegessége, hogy ott nagy távolságra, akár kötelék lőgyakorlatok is végrehajthatók, míg a Duna Lőtér hét szektora (köztük egy 300 méter hosszú mesterlövész-pálya) elsősorban egyéni és szituációs lőgyakorlatok végrehajtására alkalmas. A tatai katonák a neszmélyi lövészeten Bren 2 gépkarabéllyal és P09 pisztollyal, valamint SZÉP puskával és KK-MPI-69 kispuskával az 1. számú és speciális lőgyakorlatok keretében fokozták tovább lövészeti jártasságukat. Mint ismeretes, a tatai katonák a Magyar Honvédségben az elsők között, 2019 decemberében hajtottak végre lövészetet a nemrég rendszerbe állt CZ fegyvercsalád tagjaival.


Fekets Zoltán alezredes, az 1. Lövészzászlóalj parancsnoka kifejtette, a lövészeten a katonák álló, térdelő és fekvő tüzelési testhelyzetben, a fokozatosság elve alapján kis távra, kis célokra, minden lövés után tárcserével, a pontosságra törekedve küzdötték le a kijelölt célokat. A tatai lövészek tapasztalt katonák, többségük több hadszíntéren is teljesített missziós szolgálatot, azonban a Duna Lőtér számukra is tartogatott újdonságot; például a legtöbben még sosem lőttek autóból, autóba, autó mögül vagy alól. Az alezredes elmondta, a lőtér kiválóan alkalmas speciális lőgyakorlatok végrehajtására, ezáltal is elősegítve a tatai lövészek felkészítését.
A lövészetre kilátogatott Lőrincz Gábor dandártábornok, a tatai dandár parancsnoka, aki a szektorok bejárását és a kiképzési foglalkozások megtekintését követően elismerését fejezte ki mind a lőtér kialakításával, úgy a lövészkatonák feszes feladatvégrehajtásával kapcsolatban. A dandárparancsnok hozzátette, a Duna Lőtér különleges hangulata az afganisztáni missziós lövészetek emlékét idézte meg számára.

***

Soldiers of the 1st Infantry Battalion, HDF 25th Klapka György Infantry Brigade conducted a shooting training in Duna Shooting Range, near Neszmély on 19th May for the first time ever. Due to a cooperation agreement, the facility offers a unique possibility to train and develop the shooting skills of the soldiers especially when it comes to situational shooting.

 

Galéria: Szituációs lövészet a homokbányában