Fél évszázadot ugrik előre az időben a Magyar Honvédség a Leopardokkal – Magyar Nemzet

LŐRINCZ GÁBOR DANDÁRTÁBORNOK: ÚJRA ÉRDEMES A FIATALOKNAK HARCKOCSIZÓNAK JELENTKEZNIÜK

Emberöltőnként csak egyszer adatik meg az, amiben a tatai lövészdandár parancsnokának és az ott szolgáló harckocsizó katonáknak volt részük múlt pénteken Münchenben. A Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program részeként megrendelt Leopard 2-es harckocsikkal új fejezet nyílik a Magyar Honvédség életében. A megváltozott gazdasági helyzetre és biztonságpolitikai kihívásokra reagálva, megkezdődött a páncélos fegyvernem újjáépítése, amihez új, fiatal katonákra is szükség van a tankokban, a szakműhelyekben és a számítógépek előtt is.

– Úgy érzem, egy újonnan hadrendbe álló harckocsira először felragasztani a nemzeti felségjelzést olyan pillanat, amilyen egy katona életében csak egyszer történik meg. Ez most nekünk megadatott, csodálatos érzés volt, amire nagyon hosszú idő óta vágytunk – fogalmazott a Magyar Nemzetnek Lőrincz Gábor dandártábornok pénteken Münchenben, a Magyar Honvédség által lízingelt Leopard 2 A4HU harckocsikat átadó Krauss-Maffei Wegmann gyárban. A tankok jövendő állomáshelyének, a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandárnak a parancsnoka hangsúlyozta: a megrendelt 12 Leopard 2 A4HU egy kiképző váltótípus, amivel húsz évet ugrik előre az időben a Magyar Honvédség, a legmodernebb, új gyártású A7 változat 2023-érkezésével pedig még vagy harminc évet. – A Leopard 2 A7+HU változattal elérjük a világszínvonalat, sőt annak is az elejét – tette hozzá.

Ősszel kezdődik a kiképzés

A dandártábornok lapunknak elmondta: a tervek szerint még a nyár folyamán megérkeznek az első harckocsik a tatai dandárhoz. – A Covid-19-járvány miatt fél évet késett a képzésünk, ez most kitolódott, a harckocsivezetők szeptemberben kezdik meg a kiképzésüket Ausztriában, majd az osztrák és a német féllel felváltva folytatjuk a vezetői, irányzói, parancsnoki, illetve logisztikai tanfolyamokat külföldön és Magyarországon is – számolt be Lőrincz Gábor, aki úgy látja: érdemes a fiataloknak harckocsizónak jelentkezni. Elmondta: keresik a jól képzett, tanult, egészséges, fizikailag és mentálisan erős fiatalokat, akiket érdekel a honvédelem, a nehézpáncélos-haditechnika. – Vannak jelentkezők, de még nem annyian, mint amennyit szeretnénk. Ismételten fel kell építeni a páncélosfegyvernemet, és ehhez sok jelentkezőre van szükség – jegyezte meg. A parancsnok optimista, mert szerinte az új, világszínvonalú technika megjelenése vonzani fogja a fiatalokat; de nemcsak harckocsizó katonák jelentkezését várják, hanem az olyan szoftverüzemeltetőkét is, akik számítástechnikusnak, illetve híradós katonának jönnének. – Az új harckocsik már digitális technikával üzemelnek, a bennük lévő rádiós és tűzvezető berendezéseket számítógépek alkotják. Várjuk a műszaki, logisztikai szemléletű jelentkezőket is, hiszen hiába korszerűek ezek a harckocsik, nem fognak tudni üzemelni, ha nincs megfelelő technikai, logisztikai kiszolgálásuk, támogatásuk – hívta fel a figyelmet.

Maradnak a T-72-esek is

Azt is elmondta, hogy a Leopard 2 A4HU érkezésével a T-72-es harckocsik továbbra is hadrendben maradnak, kettős üzemeltetést terveznek addig, amíg a még modernebb Leopard 2 A7+HU harckocsik is megérkeznek, ezt követően a sorsuk majd kormányzati döntést követően dől el.

Az első elkészült, nagyjavított, még német készletből származó Leopard 2 A4HU tankon az ék alakú, nemzeti színű magyar felségjelzést, a tatai alakulat, valamint az ott működő 11. Harckocsizászlóalj címereit Lőrincz Gábor dandártábornok és Horváth Sándor alezredes, a harckocsizó zászlóalj parancsnoka helyezte el. A különleges alkalmon a magyar harckocsizó alegység több tagja és a Magyar Honvédség németországi összekötője, valamint a program magyar felelőse is részt vett. A meghívottak az újonnan rendszerbe álló harckocsik dinamikus bemutatóját is megtekinthették, ahol a több mint hatvantonnás gépek – az 1500 lóerős turbódízel motornak köszönhetően – nagy sebességgel képesek haladni mind úton, mind terepen. A tatai katonák a toronyban állva kipróbálhatták a már magyar rejtőszínekre festett járművet, a tesztpályán volt olyan szakasz, ahol 60 (!) fokos lejtőt és kapaszkodót sikerült a páncélosnak leküzdenie.

Európa legmodernebb tankjai

A pénteki gyárbejáráson és a gyártó által tartott előadáson elhangzott, hogy az utolsó csavarig átvizsgált, felújított összes Leopard 2 A4HU tank a tervek szerint az év végig érkezik meg Tatára. Az új gyártású Leopard 2 A7HU harckocsikat – amelyekből 44-et rendelt meg Magyarország – tervezetten 2023 és 2025 között szállítja le a német gyártó. A csomag részeként egy vezetési gyakorlásra, oktatásra alkalmas, a gyári szlengben pápamobilnak (a torony helyén egy panorámás, üvegezett fülke van) hívott jármű, öt Wisent 2 műszaki mentő jármű és három Leguan 2 hídvető harckocsi is érkezik. Mindegyik jármű a Leopard 2-es alvázára épül, a nagyfokú egyezés megkönnyíti az üzemeltetést. A beszerzéssel a Magyar Honvédségé lesznek Európa legmodernebb harckocsijai. Szintén a KMW portfóliójába tartozik a tankokkal együtt megrendelt PzH 2000 önjáró löveg is.

A 24 tüzérségi eszköz és az egy darab vezetési oktatásra alkalmas jármű gyártása megkezdődött, a KMW beszállítójánál, az első páncélteknő már készül.

A cikk elkészítéséhez a Magyar Honvédség és a Krauss-Maffei Wegmann GmbH & Co. KG nyújtott segítséget, amit ezúton is köszönünk.

Az első elkészült, nagyjavított, még német készletből származó Leopard 2 A4HU tankon az ék alakú, nemzeti színű magyar felségjelzést, a tatai alakulat, valamint az ott működő 11. Harckocsizászlóalj címereit Lőrincz Gábor dandártábornok és Horváth Sándor alezredes, a harckocsizó zászlóalj parancsnoka helyezte el. A különleges alkalmon a magyar harckocsizó alegység több tagja és a Magyar Honvédség németországi összekötője, valamint a program magyar felelőse is részt vett. A meghívottak az újonnan rendszerbe álló harckocsik dinamikus bemutatóját is megtekinthették, ahol a több mint hatvantonnás gépek – az 1500 lóerős turbódízel motornak köszönhetően – nagy sebességgel képesek haladni mind úton, mind terepen. A tatai katonák a toronyban állva kipróbálhatták a már magyar rejtőszínekre festett járművet, a tesztpályán volt olyan szakasz, ahol 60 (!) fokos lejtőt és kapaszkodót sikerült a páncélosnak leküzdenie.

Szöveg: Baranyai Gábor

Fotó: Mirkó István

Forrás: Fél évszázadot ugrik előre az időben a Magyar Honvédség a Leopardokkal