Újoncok a tatai laktanyában

Október harmadik hetében az MH 25. Klapka György Lövészdandárhoz is bevonultak alapkiképzésre az újoncok. A beérkezés napja elsősorban az adminisztrációról szólt. Először az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság munkatársaival egyeztették az adataikat a leendő katonák.

DSCF8947

Ezt követően a szerződéskötés következett azzal az alakulattal, ahol az alapkiképzést követően majd szolgálni fognak. A „papírmunka" után a kiképzendők átvonultak a laktanya egészségügyi központjába ahol egészségügyi vizsgálatok és oltás várt rájuk. A nap második felében az újoncok felvették a felszerelésüket ezt követően elfoglalták az elhelyezési körleteiket.

DSCF8931

A most bevonuló, leendő szerződéses legénységi, valamint altiszti állomány – az MH 25. Dandár Lövész zászlóaljnál létrehozott alapkiképző alegység vezetése alatt – elméleti és gyakorlati oktatáson vesznek majd részt, ezzel felkészülve a katonai pályára. A januárig tartó kiképzés során az újoncok elsajátítják majd a katonai szakmai ismeretek alapjait. Alaki kiképzésen, általános lőkiképzésen vesznek majd részt, általános harcászati, túlélési ismeretek tudásanyagát sajátítják majd el.

Eseménynaptár

August 2017
Mo Tu We Th Fr Sa Su
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3