KatonaSuli a gimiben

Nagyszabású rendezvény volt január első felében az oroszlányi Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskolában. A gimnázium nyílt napján a katonai pálya által kínált lehetőségek tárultak fel a diákok és a rendezvényen részt vevő szülők előtt.

DSCF1628
A gimnázium aulája soha nem látott még egyszerre ilyen sok katonát, és ennyi gyakorló fegyverzetet, harci technikai metszetet. A tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár lövész, harckocsizó, tüzér és páncéltörő alegységeinek képviseletében megjelent katonák rendkívül életszerű elbeszélése alapján a résztvevők megismerték a dandár feladatait, sokirányú tevékenységét. Beszéltek a katonai élet szépségeiről, a missziós feladatokra való felkészülés izgalmairól, de nem rejtették véka alá azokat a nehézségeket, megpróbáltatásokat sem, amivel a katonák szolgálatuk során találkoznak, amivel feladatuk teljesítése során megbirkóznak. 
Pogrányi Zoltán zászlós előadásában elmondta, hogy a katonai pálya rendet, fegyelmet, fizikai állóképességet, magas-fokú szaktudást, az alkalmazott fegyverzet és harci technika tökéletes ismeretét és mesteri kezelését követeli meg mindazoktól, akik ezt a pályát választják maguknak. Aki Honvédségnél szeretne boldogulni, annak számot kell vetnie azzal is, hogy a katonai szervezet a hierarchiára, az alá- és fölérendeltségi viszonyok elfogadására, a parancs legjobb tudás szerinti végrehajtására és az együttműködésre épül. A katonai morál nem tűri az önzést, az önös érdeket, de az öndicséretet sem. A katonai szervezetben a közösségi szellem, az egymás iránti odaadás, a kölcsönös tisztelet és megbecsülés, valamint a bajtársiasság, mint vezérelv uralkodik.

DSCF1659
A harci feladatokra történő felkészülés mellett a dandár számtalan esetben vett részt árvízvédelmi feladatokban, természeti katasztrófák elleni védekezésben illetve a következmények felszámolásában.
Csetei László törzszászlós vetített előadásából a résztvevők mindent megtudhattak, amit a harckocsikról és azok alkalmazásáról tudni kell.
Az előadásokat követően a termet pillanatok alatt átrendezték: a KatonaSulis 12. C osztály alaki bemutatója következett. Sorakozó négyes oszlopban, majd vezényszavak pattogtak: Jobbra át! Balra át! Hátra arc! Lépés indulj! Egyszerre csattogtak a léptek, felemelő látványt nyújtott Póczos tanár úr illetve Tóth Zoltán alezredes osztályának szereplése, amit a jól betanult menetdalokkal egészítettek ki.
Szakszerűségről, fegyelmezettségről és magas szintű felkészültségről adtak számot Tóth László testnevelő tanár úr diákjai. A fiúk és lányok aikido bemutatóját a közönség lenyűgöző figyelemmel kísérte.

DSCF1707
A rendezvény Németh Andor őrnagy előadásával zárult, amit a gimnázium végzős osztályai hallgattak meg. A diákok az érettségi vizsga utáni továbbtanulási lehetőségekről tájékozódhattak. Az őrnagy úr részletesen elmondta a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre illetve az altiszti képzésre való jelentkezés feltételeit és követelményeit.
A nyílt nap keretében a KatonaSuli bemutatkozása mellett lehetőség nyílt angol, német, spanyol és rajz órák látogatására is.


Szöveg: Dr Radványi Lajos ny. alez

Eseménynaptár

August 2017
Mo Tu We Th Fr Sa Su
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3