Vezetési Gyakorlatok Tatán

Vezetési gyakorlatok Tatán

A MH 25. Klapka György Lövészdandárnál katonai járművezetési kiképzést tartottak. A résztvevő állomány tagjai egy, esetenként több gépjármű vezetési és üzemeltetési ismereteit sajátították el a felkészítés során.

DSC00764.jpg 

A kiképzés első szakaszában elméleti és gyakorlati ismereteket sajátítottak el a kiképzendők. Megismerték a számukra kijelölt gépjárművek fő paramétereit, a technikai kiszolgálásokat, valamint a gépjárművek téli- és nyári igénybevételre való felkészítését. A szakasz végén záróvizsgát tettek, aminek teljesítése követelmény a vezetési gyakorlatok megkezdéséhez.

            A kiképzés második szakaszában elsőként az 1-es számú vezetési gyakorlatot hajtották végre. Ennek során megismerték a gépjármű irányítását, a fék, a váltó, a kormány és a gépjármű működését. Ezt követően a 2-es számú vezetési gyakorlaton a vezetési pályát akadályelemekkel egészítették ki, valamint a teljesítés során mérésre került az átlag menetsebesség is. Utána végrehajtásra került a 3/b vezetési gyakorlat, ahol a vontatás és önvontatás volt a célfeladat. A második szakasz zárása az 5/a vezetési gyakorlat, melyet közúton oszlopmenetben hajtanak végre. Ennek során feladat továbbá az oszlopfordítás, a szennyezett terepszakasz leküzdése és mentesítése, valamint a pihenőhely elfoglalása és a gépjárművek álcázása.

A harmadik szakasz az osztályba soroló vizsgát foglalja magába. A kijelölt vezetési pályán az adott gépjármű adott osztályához sorolt vizsga követelményeinek megfelelően kell végrehajtani a feladatokat. A sikeres vizsgát követően a gépjármű vezetők megkapják azt a vezetési engedélyt, amely szükséges a katonai gépjármű vezetéséhez.

DSC00848.jpg

 

Eseménynaptár

August 2017
Mo Tu We Th Fr Sa Su
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3