„131 hal, 24 óra, egy csapat”

Itt a nyár, az időjárás kedvez a szabadtéri rendezvényekhez. Az emberek egy jelentős része – ha teheti – a vízparton tölti szabadidejét. A strandolók mellett a horgászok is kirajzanak a partokra, hogy a munka fáradalmait kedvenc sportjuknak szentelve pihenhessék ki.
A Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandár csapata az abszolút első helyezést érte el június második felében, a Honvédszakszervezet által rendezett, XIV. Országos Horgászversenyen.


A Székesfehérváron megtartott 24 órás versenyen, a közel ötven fős mezőnyben derekasan helyt álltak a tataiak. A kifogott 1.566,17 kg halból a Fekete Gyémántok csapata 298,31 kg-ot tudhatott magáénak, mintegy 102 kg-al többet, mint a második helyezett. A 15 csapatból többszörösen is kiemelkedtek a huszonötösök, az általuk kifogott 131 hal messze több volt, mint bármely más csapat fogása.

Az egyéni teljesítmények is kimagaslóak voltak, hiszen 73-at Orsós Zsolt akasztott meg, ezzel ő fogta a legtöbb halat a versenyen. A tatai alakulat horgászai elhozták a legnagyobb kifogott amúrért, és a legtöbb nemeshalért járó különdíjat is.


A Fekete Gyémántok csapat tagjai:
– Nagy László („Morgen”) főtanácsos honvédelmi alkalmazott;
– Orsós Zsolt főtörzsőrmester;
– Molnár Péter főtörzsőrmester.

Gratulálunk!