Lánctalpas tanulók 2. rész – honvedelem.hu

Gálosi Patrik hadnagy, az MH 25. Klapka György Lövészdandár 11. Harckocsi Zászlóaljánál a 3. század 1. szakasznak parancsnoka. A fiatalember már kiskora óta a gépek szerelmese. Nos, ezt az érzést igazán át lehet élni egy 55 tonnás lánctalpasban…
Gálosi Patrikot 2020. augusztus 20-án avatták hadnaggyá, így a zászlóaljnál „új embernek” számít. Ennek ellenére már oktatja katonatársait a Leopard 2A4HU harckocsik kezelésére, hiszen a fiatal tiszt saját maga is több, részben külföldi tanfolyamon vett részt. Ebben persze komoly segítséget jelentett, hogy Tatára már középfokú német nyelvtudással érkezett…
Nem meglepő, hogy a hadnaggyal a zászlóalj egyik hangárépületében ültünk le beszélgetni. „Mindenáron harckocsizó akartam lenni, hiszen nagyon szeretem a gépeket. Otthon, édesapámmal egy kis műhelyt is üzemeltetünk” – emlékezett vissza szerszámokban gazdag gyermekkorára Gálosi hadnagy. A Kossuth-tér lélekemelő avatási ünnepsége után a harckocsizó alegységnél kapta meg első beosztását. Szintén frissen avatott tiszttársával együtt beosztották őt az új haditechnikára felkészítő, első tanfolyamra. Az első két hét során még Tatán ismerkedtek meg a Leopard 2A4-es harckocsi jellegzetességeivel, természetesen az alapoktól indulva. „Megtanultuk, hogyan néz ki a gép, hogy kell kinyitni a búvóréseket, a búvónyílásokat, hol találthatóak a munkahelyek a Leopard belsejében, hogyan néz ki a küzdőtér” – mesélte.
Ezt követte egy újabb, szintén két hetes képzés az osztrák hadsereg 14. harckocsizó zászlóaljánál, az ausztriai Welsben, ahol a töltőkezelői és az irányzói tevékenységeket tanulták meg, német instruktorokkal és az osztrák bajtársaik segítségével. A képzést töltőszimulátor is segítette: a teremben elhelyezett torony minden egyes részegysége ugyanúgy működik, mint a harckocsira épített „igazi”. Csak éppen kívülről az oktatók pontosan tudják figyelni azt, hogy a képzés alatt álló katona mit csinál a toronyban: irányítani, segíteni tudják a megfelelő gyakorlat elérésében. „Ausztriában megtanultuk a harckocsiágyú töltését, az irányzással kapcsolatos feladatokat: azt is megtapasztalhattuk, hogy a T-72-eshez képest milyen finoman mozdul a harckocsi az irányzásnál” – tette hozzá a hadnagy.
Nem véletlenül került szóba a még hadrendben álló „hetvenkettes”, hiszen a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán töltött esztendők során ezzel a típussal ismerkedtek meg a fegyvernem alapjaival. „Ezzel tanultam meg vezetni, lőni, illetve erre kaptam harcászat kiképzést is – így nálam is megvolt az első lépcső, amit Horváth Sándor alezredes, zászlóaljparancsnok említett” – emelte ki a hadnagy.
Az immár kiképzett töltőkezelők és irányzók a tanfolyam végén Szomódon is bemutatták, mit is tanultak Welsben. Nem is akárhogy: 98 százalékos találati arányt értek el a frissen átképzett harckocsizók. Nem jelentett akadályt a ferdén haladó pályán távolodó, mozgó célok leküzdése sem. Igaz, Gálosi Patriknak – saját bevallása szerint – fiatal hadnagyként azért kicsit küzdelmes volt a megfelelően pörgős ritmus felvétele. Nem csak a katonák, a gépek is siettek. „Amikor az ember benn ül a gépben, 40 kilométeres sebességgel megy az indítóponttól a 700-as fordulóig és közben kettő vagy négy harckocsi lő egy vonalban… Akkor az eléggé nagy adrenalinlöketet ad” – emlékezett vissza erre a mozzanatra a fiatal tiszt. „Kihívás, hogy hátramozgásnál a parancsnok irányítja a vezetőt. Tolatva, 30 kilométeres sebességnél kinn a fejem a búvónyílásból és a másik harckocsi mellettem épen egy célt küzd le az ágyújával… Akkor azért a légnyomás kicsit megmozgatja az ember fejvédőjét” – mondta nevetve.
Nem tette könnyebbé a zászlóalj, így a képzés alatt állók életét a COVID-19 vírus okozta világjárvány sem. Számos plusz feladatot kellett ellátniuk a tatai katonáknak is. A szakmai munka és a képzés azonban nem áll le: idén áprilisban ismét Wels és a „tizennégyesek” vártak Gálosi hadnagyra és társaira. „Jó volt visszamenni, hiszen már voltak ismerősök, az előző képzésből. Ekkor a harckocsi kezelői szintű üzemeltetésére, illetve a vezetésére képeztek ki minket. Megtanultunk minden: a vezetéstechnikai sajátosságokat, a karbantartási feladatokat, minden egyebet” – tudtuk meg.
Most ennek a képzésnek a hazai koordinálása a hadnagy feladata. „A Welsben szerzett tapasztalatok alapján, az osztrák kiképzőktől kapott tananyagokat, ismereteket felhasználva, de a magyar szabályok szerint végezzük a harkocsivezetők, csoportonként tíz fő képzését. Egy hosszú folyamat elején állunk még, de mindent megpróbálunk annak érdekében, hogy minél gyorsabban és minél szakszerűbben legyenek kiképezve a katonáink” – mondta.
S hogy milyen volt legelőször a Leopard 2A4HU-ba ülni? „Furcsa” – hangzott el a gyors és határozott válasz. Jól látható, hogy az A4-esek tervezése alatt fontos szempont volt a kezelőszemélyzet védelmének és komfortérzetének biztosítása. „Amikor beül az ember, mondjuk a parancsnok munkahelyére, akkor látni: minden le van takarva szépen gumival, nem lóg ki semmilyen éles dolog sehonnan. Ezek mind-mind olyan apróságok, amelyek bizony nem csak a kezelőszemélyzet kényelmét, de a morálját is emelik akár egy egyszerű harcászati begyakorlás alatt vagy egy lövészet alatt is. Nem azzal kell foglalkozni a katonának, hogy már megint beleakadtam ebbe a kiálló dologba, hanem teljesen a feladatra tud koncentrálni” – sorolta.
Szöveg: Trautmann Balázs
Fotó: Nagy Gábor és archív