Ismét megrendezték a Magyar Honvédség mezei futóbajnokságát – honvedelem.hu

„Vegyél egy mély levegőt, aztán a következőt már csak a célban” – hangzott el a sajátos taktikai utasítás az MH Mezei Futóbajnokságán, Veszprémben, október 27-én, szerdán.

Válaszként a rajtra koncentráló versenyzőtől némi mosoly érkezett, majd egy „emberesnek” titulált 3000 métert tett le az asztalra és fogadhatta a csapatvezető elismerő kézfogását. A „királynék városába” huszonnégy katonai szervezettől érkezett több mint kétszázötven versenyző elsősorban persze annak is örült, hogy a járvány miatti egy esztendő kényszerszünet után ismét meg tudta rendezni az MH Légi Műveleti Vezetési és Irányitási Központ a futóbajnokságot. A különböző szintű korlátozások korábban nyilván a felkészülést is befolyásolták, így többen bevallottan nem elsősorban az időeredményre koncentráltak. Chmelik Ernő alezredes, a Magyar Honvédség Parancsnokság Kiképzési Csoportfőnökség kiemelt testnevelő főtisztje mindenesetre bízott a jó időeredményekben is.

„Mi rendezők is nagyon örülünk annak, hogy végre itt lehetünk újra a Magyar Honvédség Mezei Futóbajnokságán. Mert eddig a futás terén csak annak örülhettünk, hogy a szabadtéri egyéni edzésekre nem vonatkozott semmiféle korlátozás. A futóbajnokságon egyébként a korábbi években megszokott kategóriákban, több távon lehet indulni, és a nap végén összesített győztest is hirdetünk” – mondta a főszervező, akit arról is kérdeztek: nem jelent-e nehézséget a katonáknak, hogy bakancsban kell futni. „Mi bakancsban szolgálunk, bakancsban élünk” – hangzott a mosolygós válasz.

Nők, férfiak, életkor szerinti bontásban az abszolút kategóriától egészen az 55 éves kor feletti kategóriáig bezárólag indulhattak, 3000 méteres és 6000 méteres gyakorlóöltözetes váltófutásban, illetve a 4×1000 méteres fegyveres váltófutásban. A csapatversenyt pedig az az alakulat nyerte, amelyik a legtöbb csapatbajnoki pontot szerezte, hiszen minden helyezésért külön pont is járt.

Összesítésben végül nagy küzdelemben az MH 25. Klapka György Lövészdandár szerezte meg az első helyet, elnyerve ezzel a legjobbnak járó vándorserleget. Második helyen az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred végzett, míg a dobogó harmadik fokára az MH Ludovika Zászlóalj – Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar csapata állhatott fel.

 

Szöveg: Kálmánfi Gábor

Fotó: MH LMVIK és a szerző felvételei

Ismét megrendezték a Magyar Honvédség mezei futóbajnokságát (honvedelem.hu)